Özönvíz

Hova lett a türelmem…?
Talán a légkörrel együtt
Illant el.. Születésnapot
Ünnepelek, a hajóhadat a
Magasba emelem, míg ronggyá
Csavart elmém tovább zuhan..
Pengéimmel együtt sikít
A vészjelző.. Vörös kaleidoszkóp
Járja iszonytató táncát
Velem a hídon – közelről láng-
Tenger üzen nekem; egyre
Nyaldossa lelkem: nem bírom!
Parancsra várnak, de a káosz
Elállja szavaimat – tűzvihar
Indít útra vízesést, pátosz!
Templomom meggörnyed hamar
Alatta, s magával ránt vibráló
Kékségbe.. A taktikai konzolon
Fekszem elnyúlva, köröttem
Mindennek a halál az ura…

Silme, Kr.u. 2074.
Megjelent a Setrassos Gyűjteményben.

Sakura's_Seal

Melankólia – a Beyond: Two Souls nyomán

“Két lélek között botladozott tudatom – ím! Félők szemében csavargónak tudható! Felszított otthonok tűzének anyai melegéért sóvárgott, miközben a zordan figyelők tekinteteiben bujdosott. Elvesztek hát mind! – kiáltott. Reménysugarait, amikkel néha-néha megajándékozták, mind karóra húzták, hogy a már erőtlen szimpátiát végleg kioltsák. Békét már csak a lelkeken túl lelhetett, nem számolt többé leheletet.”

Kép

Silence of the forest…

Esőerdő kérdezett: ki vagy te?
A néma csend válaszolt: én vagyok a te békéd.

– Hol rejtőztél idáig?
– Fönt és lent, az élet magaslataiban és mélységeiben.
– Miért nem szóltál egy szót se?
– Nem volt rá szükség.
– Most miért van?
– Mert kérdezel.
– Jól van hát.
– Nincs jól, zavaros minden.
– Zavaros?
– Igen. Oszladozik a fátyol, töredezik az egyensúly. Fönt és lent, megszűnnek.
– Én miért nem látom?
– A fátyol óvott téged, elrejtett minden rosszat. Most nem mersz szembenézni vele. Ragaszkodsz a vakságodhoz.
– Azt mondod félek? Látni akarom!
– Nem lehet.
– Dehogynem! Ha veszély fenyeget, tudnom kell róla!
– Nem hagyhatom.
– Legalább áruld el mi az a veszély!
– Emberek.
– Ők még fiatalok. Van idejük változni!
– Tévedsz. Nekik már késő.
– Alig ártottak!
– Miért véded őket? Hisz látni se látod egyikőjüket se.
– Nem számít! Védem, mert mikor itt éltek, nem ártottak.
– Elmúlt az az idő. Rád törnek, s mindent elvesznek.
– Nem hiszem.
– Persze, hogy nem. Hiszen nem látsz.
– Akkor engedj látni!
– Eldobnád a boldogságodat cserébe? Eldobnál engem?
– Miről beszélsz?
– Látni annyit tesz, mint feladni a szabadságot. Ne akarj látni. Őrizz meg mindkettőnket.
– A boldogság is itt bujkál valahol?
– Igen. De szóra nem bírhatod. Ő még nálam is némább. Mégis túlnő mindenen.
– Látni akarom őt!
– Hisz’ láthatod, nézz csak körbe.
– Csak magamat látom.
– Mindkettőnket látsz. Mi vagyunk te, és te vagy mi. Érd be velünk, ne kívánj többet!
– De annyi minden van. Zavarosság, veszély. Te szóltál róluk, miért tetted?
– Tudnod kellett.
– Mit tehetnék ellenük?
– Semmit. Csupán vedd figyelembe őket.
– Mi lesz akkor, ha elpusztítanak?
– Nem tudnak.
– De rám törnek, és elvesznek mindent! Mi marad akkor?
– Semmi.
– Ti megmaradtok
– Ragaszkodsz hozzánk?
– Igen!
– Nem létezünk, ugyanakkor élünk. A világhoz tartozunk, de függetlenek vagyunk tőle. Nem számítunk, mert nem tudnak hozzánk érni. Lebecsülnek, mert gyengének tartanak. Semmik vagyunk, de csak azoknak, akik átlátnak rajtunk. Többek és kevesebbek is vagyunk. Ha eltűnik a fönt és lent, mi tovább élünk. Ez számít!

 

Lady of the forest