Lángvirág, lángok leánya

“Tűzből szőtt perzselő koronát
Lángok leánya – Lángvirág;
Királyává választott ezernyi
Lámpást – éjszakák lebegő
Őreit, s olvasztotta meg a
Csillagokra lecsapó árnyak
Tőrjeit; ártatlanok nem látnak,
Ha kihuny a fény, körülburjánzák
Őket az árulás indái,
És azok hamisan illatozó virágai
Elszédítik a Lángvirágot kereső
Szíveket, s csak hamuban létező,
Hajótörött lelkeket hagy hátra
Lángok leányának, kinek elszánt
Szemei elhatározástól izzanak,
Viharos sötétségben fényt gyújtanak!”

Márciusi egyveleg…

Március 26.
Őrület szikrázott, mikor éjszakával kezet rázott;
Setét alkuszok kompániája talált magának új bábot,
Zeniten kiszegezett, hajnalt csúfoló átkot.


Március 25.

Éjszakának érzéketlen bábja lettél,
Zengve a Holt szonátáját, néma felett ítél.
Eleven dróton rángatott rabszolga,
Kínokkal tetézett, vicsorgó lázálma.
Itt hagyva, szélben ringatva, egymagadban,
Elesettként, csillagok közt nyújtózkodva hosszan.
Láncok tépte sebekkel emelkedtél magasba.”

Március 21.

,,Kínokat énekelt meg a győzelem kórusa – csak az áldozatok figyeltek az ajkukat elhagyó szavakra. Bátorság szónokolt a rettegőknek a gyávaság pódiumán; harcot és győzelmet ígért nekik, miközben a kórus ereje ledöntötte az évszázados meghunyászkodás, behódolás falait. A szónok mesterien vezényelte a káoszt, miből először parányi fényvirág bontotta ki virágait, majd fénydárdaként hasított a remény mellett őrt álló gyanútlanba, kinek halálával szabaddá válhatott mindannyiunk jövője”

Március 19.

,,Félelem kerítette hatalmába a szövőt, kit félelem nélkülinek festettek le a mesélők ajkai, ám történetük egésze rejtve maradt mostanáig, mikor is a kísértet-járta álmok a felszínre léptek teljességükben, szótlan végzetet sugallva az erőseknek, hiúságtól megrészegedett strófákat döntve a szegényekre, maguk alá temetve önfeledt életüket, s minden félelmüket.”

Március 14.

,,Álmokat kergető szél felkavart emlékekkel nyomában csapott le az életet nyugtalanul méregetőkre, cselekvésre ösztökélve álmatagon henyélő elméjüket, első léptekre sarkalva a felfedezőket, kikben ott tanyázik mind a bölcsességek tudója, tervek figyelmen kívül hagyója, fiatalság bárdolatlan kalandora.”

Március 12.

,,A liberalizmus zászlaját lengették; csuklóikon és bokáikon meg-meg csörrent a lánc, mely összekapcsolta velük elnyomóikat, kik némasággal sújtották a szabadság szónokait, s éhínséget osztottak szét a békére vágyakozók között, miközben bátorították szolgáikat az új világ himnuszának éneklésére”

Március 9.

,,Súgott nekem a vihar, fülembe sikoltott a rezzenéstelen világ, reményért könyörgött az úttalan bolyongás, s kézen ragadott az elhagyatottság, mélyen létezésembe vájta kétségbeesését, kiserkenő véremmel pecsételte összetartozásunkat, és emlékeztetett büntetésemre: az együttélésre ezekkel az ősi, bennünk – emberekkel – élő, halálunkig kitartó társakra.”

Frozen Lord

Frozen Lord

Ciánkék Folyók Városa

‎,,Lüktető szívek koronázta álmatag révedezés kábította a Ciánkék Folyók Városának polgárait, akiknek csak akkor gyorsult fel a szívverése, mikor a mélyből az ég felé gyűrűző elektronikus hangok rezonálni kezdtek az idegi hálózatukra kapcsolt fejhallgatójukkal, s arra az egy órára az álmok formát öltöttek a milliónyi ember együttes, kavargó táncában, mely utat tört az egyhangúság lélekvesztőjéből, s értelmet adott minden rezdülésnek, minden levegővételnek, hogy azután visszasüppedjen az acélrengeteg elsivatagosodott álmodozásába.”

Kép

Világvége…

Várakozásom közben az élet szemenként pergett előttem, a végtelenségig nyújtva szenvedésem. Kerestem azt az ismerős pillanatot, mely régen tündöklő csillagként ragyogott fel, majd szinte azonnal égett ki, akár a szemem világa. Nem láthattam többet az emlékeimnél, de nekem nem is volt többre szükségem. Belefáradtam a szemlélődésbe, nem kívántam szemtanúja lenni a lassan kíntengerré cseppfolyósodó emberóceánnak.

A több miliárdnyi élet hangja túlharsogta otthonunk korlátait. Már egymás hangját sem hallottuk meg. Voltak, akik suttogtak, de ők édeskevésnek bizonyultak a lárma ellen, így elvesztek, elnyelték őket. S ez okozta mindannyiunk pusztulását. Ebben a pillanatban életek sokasága játszódott le újra, felfedve az okokat, melyek a végítélethez vezettek. A vállamra nehezedő felelősséget is csak az utolsó utáni percben vettem észre. Küzdenem kellett volna, nem a tömeggel együtt kiáltozni! Mindez persze már nem számított…

Körülöttem némán vergődött az éjszakába kényszerített világ. Az irónia sugallata a hangtalanul esdeklőket csendre intette. Az élet utolsó villanásaiban tanultuk meg mit jelent a percnek élni, és mit jelent szó nélkül figyelni a belső rezdülésekre, megtapasztalni és meghallani a szívdobbanást, mely szétáradt, életre hívva mindenkit. A közeledő vég markában fuldokolva vehettünk először újra levegőt. Éreztük. Éreztük a tudás vállunkra nehezedő terhét, s szenvedtünk súlya alatt. Ugyanakkor örültünk, amiért, ha még csak borzasztóan rövid időre is, de újra megtanultunk élni.

Az élet szemcséiben  fagyott töredékekben raboskodva készülődtünk. Lehunyt szemekkel álltunk, s lelkünkön kívül pusztaság vett körül bennünket. A folyókat szélsebesen vágtató vérünk váltotta le, míg a folyómedreket a testünket behálózó erek helyettesítették. A képtelenül nagy mezők, erdők, s a tajtékzó óceánok, mind-mind a lelkünkben keltek életre s törtek felszínre. Bár sötétség honolt, mosolyok terültek szét arcunkon. Megszületett hát a napunk. Fénypontok gyúltak ki, s megvilágították a szemünk elől rejtőző világot. Együtt dobbantottunk a szívünkkel, felrázva a fásultan heverő életet. Kapkodó lélegzettel zúdultunk a földre, amikor a feltámadó élet letaglózott minket. Megijedtünk.

Ez lenne a világvége? Vagy valami egészen újnak a kezdete?

Darkness & Light

Darkness & Light

Light & Darkness…

Magába olvadó sűrű sötétség táncolt elő a semmiből a Kvarc-tér közepén, melyet az embertelen nagyságú, reklámokat mutató kijelzők világítottak be. A gomolygó sötétség állta a kijelzők pásztázó, vibráló fényrobbanásait, melyek az emberek ellen jól beváltak. Az emberek már egy ideje csak a reklámokon éltek, s amikor nem az óriás és parányi kijelzőiket bámulták, vásároltak. És dolgoztak is, de ennek nem voltak tudatában, mint ahogy cselekvéseik felett sem tudtak uralkodni, kontroll alatt álltak. Elméjüket gondosan munkálták meg: lenyesték a feleslegesnek ítélt gallyakat, és amit hagytak az nem volt más, mint a vizuális percepció egy durván beszűkített változata. Emocionális megnyilvánulásaik is lekorlátozódtak a mamut-vállalatok termékeire és azokat népszerűsítő reklámokra. A furcsán kormos-színes városok utcáin kis szondák járőröztek, ügyelve az emberek pszichés állapotának szinten tartására. Nanométeres tűkkel szurkálták meg azokat, akiknek elméje a megengedettnél nagyobb pozitív irányú fejlődést produkált. Egyszóval tanult valamit. A szondák rendszeresítése igen hamar megtörtént, amikor is tizenöt évvel ezelőtt egy embercsoport rájött, hogy nem többek puszta dróton rángatott bábuknál, ezért korlátaikon túllépve támadást indítottak a Zafír-központ ellen, ami városuk polgármesteri hivatalának számított. Ám céljuk elérése előtt, a tizennégy főből álló csoportosulás holtan esett össze a Kvarc-tér szén-statikus mezejében. Haláluk reklámként került a nyilvánosság elé. A szén-statikus generátorokat órák alatt elkapkodták. Igaz, ez a védelem is inkább az állatok, mintsem emberi lények ellen volt. Az emberek nem követnek el bűnöket. A fogyasztók pedig végképp nem.

A Kvarc-tér 0208-as jelzésű kijelzője alatt a jelenségnél is sötétebb alak állt. Látszólag nem zavarta az elébe táruló látvány, se a zajos reklámok, melyeket egész nap sugároztak. Tévécsatornák helyett termékcsatornák voltak, összesen négy darab, mindegyik egy-egy mamutvállalathoz tartozott. Kínálatuk ciklikusan változott, egy ciklus pedig harminc napig tartott. Az újévben a ciklusok elölről kezdődtek. A mostani negyedik ciklus, a Zafír tizenhatodik napjában járt. Az alak lépéseinek hangját az újra és újra lezúduló hangorkán oltotta ki. A város utcáit, sétányait alkotó fémburkolaton az acélcsizma jókora zajt keltett, de a reklámok üvöltése hangosabbnak bizonyult. A néma, áhítatszerű állapotban lévő fogyasztók nem vették észre se a gomolygó sötétséget, se a mellettük elsuhanó, megelevenedett éjszakát. A kijelzők fényeire a fogyasztók ruhájának rozsdabarna színe volt a válasz. Arcuk sápadtan fürdőzött a megvilágosodásban, ami éjjel-nappal ment. Vallások helyett ez járt nekik, és ők elégedettek lehettek. Nem úgy, mint az alak, aki már majdnem elérte a tér közepét. Ő rühellte a megvilágosulást, legalábbis azt a fajtát, amit ebben a világban nyújtottak. Hónapok – ciklusok óta tartó kutatása a végéhez közeledett. Bár ez mégis csak amolyan bosszúféleség volt, mintsem kutatás.

Szirénák harsantak fel, s a kormos-színes város vörössel lett elárasztva. Minden kijelző vörösre váltott, s egyetlen üzenetet mutatott: VESZÉLY! A sötét alak szitkozódott, de nem torpant meg, inkább felgyorsított. Úgy tűnt, mintha a tér egyre szélesebbé és szélesebbé válna. A Kvarc-tér jelenése nemhogy közelebb került volna hozzá, inkább egyre távolodott tőle. Páncéljának nano-mátrix kijelzői jelentős tértorzulást datáltak, aminek aránya egyre csak nőtt. Ezzel egy időben a Fogyasztók is változáson mentek keresztül: megrázkódtak, mintha évszázados álomból ébredtek volna fel. Ostobán, értetlenül, ijedten bámultak maguk elé. Szinte mindegyikőjüket a rosszullét fogta el, némelyik négykézláb próbálta megtartani magát. Nesze nektek megvilágosodás! Az őrült világ vörösre változott képe már jobban tetszett a sötét alaknak. Valakiket sikerült felbosszantanom. Az idegesség most józanítóan hatott ezekre a birkákra. A sötét alak futva kerülgette az egykori fogyasztókat, akik megrendülten a sokktól fel se fogták mi történik körülöttük. Most se lettek okosabbak, de legalább már van esélyük a döntésre. A Kvarc-tér tovább nyújtózkodott térben és most már az időben is. A Kvarc-teret ellepték a fehérpajzsos Zafír rendfenntartói. Kék, vörös, fehér. A színek lassacskán egybe-olvadtak, csak a sötét és a sötétebb maradtak. A feketeséget körülvette a színesen pulzáló világ, hogy egyszer, s mindenkorra felborítsa az ősi egyensúlyt. Parányi erejük a világ ellen.