Az atléta halála

A világ egyetlen pontba zsugorodott össze. Itt egyedül a vég számított, egyetlen cél, melyet a szalag testesített meg. Ebben a néhány másodpercben a futó egy mozdulatlan, de a feszültségtől remegő világot láthatott volna, amit az izgalom, az aggódás, az öröm, és megannyi vad érzelem pumpált szinte robbanásig. Neki ez a világ épp a születésének küszöbén volt. Ha megnyeri ezt a versenyt, akkor újjá születhet, visszaszerezheti edzője elvesztett bizalmát, és úgy végre talán képes lesz a továbblépésre.

Szíve kívülállóként, a saját ritmusában hajtotta szilaj vérét, ami versenyre kényszerült magával a halállal. Ez a küzdelem többről szólt elvesztett bizalomnál és a tovább lépésnél. Ez volt minden. A legősibb harc, amit a kezdetektől fogva meg kellett vívni, és amiben sokan maradtak alul ellenfelükkel szemben. A futó most kétfrontos háborút vívott, és az egyikben vesztésre állt.

Úgy érezte egyre közelebb ér szimbolikus születése pillanatához, és mégis az őt környező világ még mindig némán és tapodtat sem mozdulva meredt az időre. Gondolataiban kereste a választ erre a furcsaságra. Eleinte azon erőlködött, hogy megértse helyzetét, és ahogyan vánszorogva, majd egyre jobban szivárogni kezdtek az emlékek a tudatába, visszahőkölt. Elméje hihetetlen sebességgel adta ki a parancsot a betörő idegenek visszaszorítására és a védelem megerősítésére, de rég elkésett. A feltámadott holtak, melyekről azt hitte, örökre eltemetett, lerohanták tudatát.

Alig nyolc éves lehetett, amikor az első komolyabb ütés érte. Apja gyengének nevezte. Pedig ő mindent megtett. Fiúként viselkedett és öltözött. Kornélia talán többet is izzadt a tornaórákon, mint fiú osztálytársai. Mindenben igyekezett apja kedvére tenni, még ha az nem is látta. Anyja biztosan folyton figyelte őt. Megtehette, hiszen már nem élt. Ő neki nem akart megfelelni, mégis szabad perceiben anyjával beszélgetett. Ezek a beszélgetések adtak erőt neki az első ütés, majd a többi elviseléséhez. Anyjának nem volt kivel beszélgetnie, mert ő még túlságosan is kicsi volt.

Amikor nagyobb lett, és igyekezete ellenére sem szállhatott szembe a testi fejlődéssel, egyre kevésbé volt képes elrejteni másodlagos nemi jellegeit. Apját ez lánya gyengeségénél is jobban dühítette. – Pont úgy nézel ki, mint az anyád! – üvöltötte rá tizenharmadik születésnapjának estéjén. Aznap nem kapott sem pofont, sem ütést.

A legtöbb idejét a pályán töltötte, határait feszegetve. Apja mellett szervezete is büntette a túlzásba vitt sportolás miatt. Gyakran elájult egy-egy kimerítőbb táv után. Mégis, harcosként készen érezte magát az ilyesfajta csaták megvívására. A kiszámíthatatlanul érkező pofonokra azonban nem tudott felkészülni, hiába a testi felkészültség. Tizenhét éves korában kórházba került. Arca és mellkasa tele volt véraláfutásokkal, felszakadt ajkából vér szivárgott. Apja hozta be. Az orvosok kérdezték tőle mi történt, mire ő azt hazudta, hogy megtámadták a házuk előtt, és a sikoltozást hallva azonnal kiszaladt, de addigra elfutottak a támadói. Túlságosan is sokkos állapotban volt ahhoz, hogy tagadjon, vagy egyáltalán ellenkezzen. Még feljelentést is tett! A rendőrök nem fognak találni senkit. Senkit!

Abban a hét napban, amíg gyengélkedett, egyedül az edzője látogatta, a világ többi része mintha megfeledkezett volna róla. Apjának el kellett utaznia munka ügyben. Újabb hazugság. De legalább nem jön be. Boldog születésnapot nekem! Az vázába tett virágcsokrot nézte, aminek színkavalkádja mostanra picit megfakult, de ugyanolyan édes illatot árasztott, mint az első nap. Az utolsó napon senki sem jött érte, egyedül ment haza. Szobájába belépve több tucat érem és serleg várta, legtöbbjüket az első helyezésekért kapta. Ezeket bámulva egyre csak az járt a fejében, hogy valójában sosem lesz első. Ebben az életben nem.

Húsz évesen élete nagy versenye előtt állt, de már az edzője nélkül. Két éve hagyta ott, miután megbukott a regionális versenyt követő drogteszten. Teljesítményfokozót mutattak ki a szervezetében. Kísérletet sem tett a megmagyarázására. Nem mondta el, hogy már három hete alig aludt, mert apjának dühkitörései teljesen elfajultak, és akár az éjszaka közepén is rátörhetett. Még mindig meg akart felelni neki, ezért hallgatott erről és vállalta a büntetést.

Most mégis kapott egy új lehetőséget, hogy bizonyíthasson. Az elmúlt két évben a visszatérésére készült. Világának kifordítása volt a célja, azé a világé, ami most egyetlen pontba zsugorodott össze. Egyedül a kezdet számított, egyetlen röpke pillanat, amikor futva előre tör, hogy mindenkit lehagyva nyerjen. Kornélia érezte a világot széttépni akaró feszültséget; egész lénye rezonált vele. Eljött számára a születés pillanata, amikor is hátrahagyja az életét. Ebben a szívdobbanásnyi időben mondott örökre búcsút édesanyjának és a sosem létezett édesapjának. Kornélia készen állt az atléta halálára.

e2f00d643468bf4ffbde63a99ffae608

Reklámok

Light & Darkness…

Magába olvadó sűrű sötétség táncolt elő a semmiből a Kvarc-tér közepén, melyet az embertelen nagyságú, reklámokat mutató kijelzők világítottak be. A gomolygó sötétség állta a kijelzők pásztázó, vibráló fényrobbanásait, melyek az emberek ellen jól beváltak. Az emberek már egy ideje csak a reklámokon éltek, s amikor nem az óriás és parányi kijelzőiket bámulták, vásároltak. És dolgoztak is, de ennek nem voltak tudatában, mint ahogy cselekvéseik felett sem tudtak uralkodni, kontroll alatt álltak. Elméjüket gondosan munkálták meg: lenyesték a feleslegesnek ítélt gallyakat, és amit hagytak az nem volt más, mint a vizuális percepció egy durván beszűkített változata. Emocionális megnyilvánulásaik is lekorlátozódtak a mamut-vállalatok termékeire és azokat népszerűsítő reklámokra. A furcsán kormos-színes városok utcáin kis szondák járőröztek, ügyelve az emberek pszichés állapotának szinten tartására. Nanométeres tűkkel szurkálták meg azokat, akiknek elméje a megengedettnél nagyobb pozitív irányú fejlődést produkált. Egyszóval tanult valamit. A szondák rendszeresítése igen hamar megtörtént, amikor is tizenöt évvel ezelőtt egy embercsoport rájött, hogy nem többek puszta dróton rángatott bábuknál, ezért korlátaikon túllépve támadást indítottak a Zafír-központ ellen, ami városuk polgármesteri hivatalának számított. Ám céljuk elérése előtt, a tizennégy főből álló csoportosulás holtan esett össze a Kvarc-tér szén-statikus mezejében. Haláluk reklámként került a nyilvánosság elé. A szén-statikus generátorokat órák alatt elkapkodták. Igaz, ez a védelem is inkább az állatok, mintsem emberi lények ellen volt. Az emberek nem követnek el bűnöket. A fogyasztók pedig végképp nem.

A Kvarc-tér 0208-as jelzésű kijelzője alatt a jelenségnél is sötétebb alak állt. Látszólag nem zavarta az elébe táruló látvány, se a zajos reklámok, melyeket egész nap sugároztak. Tévécsatornák helyett termékcsatornák voltak, összesen négy darab, mindegyik egy-egy mamutvállalathoz tartozott. Kínálatuk ciklikusan változott, egy ciklus pedig harminc napig tartott. Az újévben a ciklusok elölről kezdődtek. A mostani negyedik ciklus, a Zafír tizenhatodik napjában járt. Az alak lépéseinek hangját az újra és újra lezúduló hangorkán oltotta ki. A város utcáit, sétányait alkotó fémburkolaton az acélcsizma jókora zajt keltett, de a reklámok üvöltése hangosabbnak bizonyult. A néma, áhítatszerű állapotban lévő fogyasztók nem vették észre se a gomolygó sötétséget, se a mellettük elsuhanó, megelevenedett éjszakát. A kijelzők fényeire a fogyasztók ruhájának rozsdabarna színe volt a válasz. Arcuk sápadtan fürdőzött a megvilágosodásban, ami éjjel-nappal ment. Vallások helyett ez járt nekik, és ők elégedettek lehettek. Nem úgy, mint az alak, aki már majdnem elérte a tér közepét. Ő rühellte a megvilágosulást, legalábbis azt a fajtát, amit ebben a világban nyújtottak. Hónapok – ciklusok óta tartó kutatása a végéhez közeledett. Bár ez mégis csak amolyan bosszúféleség volt, mintsem kutatás.

Szirénák harsantak fel, s a kormos-színes város vörössel lett elárasztva. Minden kijelző vörösre váltott, s egyetlen üzenetet mutatott: VESZÉLY! A sötét alak szitkozódott, de nem torpant meg, inkább felgyorsított. Úgy tűnt, mintha a tér egyre szélesebbé és szélesebbé válna. A Kvarc-tér jelenése nemhogy közelebb került volna hozzá, inkább egyre távolodott tőle. Páncéljának nano-mátrix kijelzői jelentős tértorzulást datáltak, aminek aránya egyre csak nőtt. Ezzel egy időben a Fogyasztók is változáson mentek keresztül: megrázkódtak, mintha évszázados álomból ébredtek volna fel. Ostobán, értetlenül, ijedten bámultak maguk elé. Szinte mindegyikőjüket a rosszullét fogta el, némelyik négykézláb próbálta megtartani magát. Nesze nektek megvilágosodás! Az őrült világ vörösre változott képe már jobban tetszett a sötét alaknak. Valakiket sikerült felbosszantanom. Az idegesség most józanítóan hatott ezekre a birkákra. A sötét alak futva kerülgette az egykori fogyasztókat, akik megrendülten a sokktól fel se fogták mi történik körülöttük. Most se lettek okosabbak, de legalább már van esélyük a döntésre. A Kvarc-tér tovább nyújtózkodott térben és most már az időben is. A Kvarc-teret ellepték a fehérpajzsos Zafír rendfenntartói. Kék, vörös, fehér. A színek lassacskán egybe-olvadtak, csak a sötét és a sötétebb maradtak. A feketeséget körülvette a színesen pulzáló világ, hogy egyszer, s mindenkorra felborítsa az ősi egyensúlyt. Parányi erejük a világ ellen.