Sapkowski – Tolkien párhuzam

Sapkowski – Tolkien párhuzam

Mindkét író egy új világot teremtett, de míg Tolkien részletesen kidolgozta a Gyűrűk Urát, a legapróbb részletekig belemenően (történelem, földrajz, stb.), addig Sapkowski inkább csak egy díszletet épített fel, ahova belehelyezte karaktereit. A Wiedzminben lefektetett szabályok nem mindig egyértelműek; például a mágia működése egyáltalán nincs részletesen kifejtve, az olvasónak csupán sejtése van, hogyan is történik folyamat, amikor egy varázslónő létrehoz valamit. Ezzel szemben a Gyűrűk Urában használt mágia a klasszikus varázslásra hajaz, amit leginkább a tündérmesékből ismerhettünk meg – Göncz Árpád, a trilógia fordítója is tündérmeseként írja le a Gyűrűk Urát – viszont Tolkien bővebb magyarázatot ad a mágia mechanizmusára, mint Sapkowski.

Az előbb említett részletek közül fontos kiemelni azt is, hogy Tolkien milyen alaposan dolgozta ki világának hátterét, fektette le a szabályait. Meg kell említeni a Szilmarilok című művét, ami a Gyűrűk Ura világának lexikonaként szolgál – történelmi események rövid leírásai és a hozzájuk tartozó dátumok, karakter bemutatások, illetve hosszabb-rövidebb esszék (pl.: mágikus tárgyak bemutatása) olvashatók ebben a könyvben. De ugyanígy jelentek meg mellék ágak is, mint pl.: a Húrin Gyermekei, ami egy, a Gyűrűk Urában elhangzott legendát mesél el több száz oldalon keresztül. Nem is említve azt a rengeteg más történetet, ami még nem került kiadásra, és várhatóan segítenek tovább mélyíteni ismereteinket az író világáról.

Vele szemben Sapkowski, ahogy említettem, világát csak nagy vonalakban dolgozta ki, ő sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett karaktereinek kidolgozására, valós szerűbbé tételére, társadalomban elfoglalt helyük, illetve egymás és a környezetük közti interakciók bemutatására. Tolkien szereplőit egydimenziósnak tartják, személyiségük ritkán árnyaltak, céljuk vagy nagyon önzetlen, vagy ellenkezőleg. Vegyük például Aragornt: nemes lelkű, tiszta szívű karakter, aki mindent megtenne barátaiért, tökéletes király jelölt, aki még trónra lépése után sem változik meg. Arwennel való kapcsolatában, leszámítva azt a nehézséget, ami eltérő fajtájukból adódik, hogy a tündelány csaknem örökké él, míg Aragorn még különleges származása ellenére sem él túl sokáig, nem igazán adódik bonyodalom. Nem így Geralt és Yennefer esetében. Az ő kapcsolatuk ábrázolása szinte fájóan realista, tele csupa olyan momentummal, amiket bárki megtapasztalhat. Tolkien karakterei vagy jók, vagy rosszak, nem igazán van átmenet. Sapkowski realista megközelítés módja miatt az ő szereplői sokkal élettel telibbek, „hihetőbbek”, ezáltal könnyebben lehet azonosulni velük.

Szakdolgozatomban említettem, hogy mindkét író vallásos. A Gyűrűk Ura teremtés története bizonyos elemeiben hasonlít a keresztény katolikus hit világteremtésére. Ebben a világban szintén egy isten van, őt szolgálják az angyalok, akik segítségével megteremtette a világot. Ebben a történetben is előkerül a gonosz, aki szembeszegül teremtőjével, és végül minden rossznak létrehozója lesz. Tolkien történetét tehát áthatja a vallásosság, ez kihatással a szereplők viselkedésére is. Sapkowski nem keveri túlzottan bele a vallását a Wiedzminbe, ebbe a morálisan kétértelmű világba, a leginkább figyelemre méltó szavai a hittel kapcsolatban az Utolsó Kívánság című kötetben hangzik el Nenneke szájából, aki Geralttal vitatkozik az Istenek természetét illetően. A főszereplő, Geralt morálisan egy sokkal megkérdőjelezhetőbb figura, mint mondjuk Aragorn. Elég, ha csak a kicsapongásait, egy éjszakás kalandjait említjük, míg Aragorn mindvégig hűséges marad szíve hölgyéhez, ami a katolikus kereszténységben előírás. Viszont az sem elvitatható, hogy a két szereplő között vannak hasonlóságok: megvédik szeretteiket, nem ártanak az ártatlanoknak. Habár Sapkowski főszereplőjének sokkal több mindent kell kiállnia, kezdve az őt övező megvetéstől mutáns léte miatt, egészen szembenállásáig a világgal – mindez ellenére kitart. Tolkien Aragornjának könnyebb helyzetből kell jónak lennie. A keresztény tanítás szerint senki sem születik eredendően jónak, tanulni kell a jóságot. Sapkowski Geraltja nem kötődik a hithez, még ebben is a semlegesség elvét vallja, de karaktere mindez ellenére fejlődik, változik, miközben hibákat követ el. Természetfeletti képességei ellenére esendő és emberi. A Gyűrűk Ura szereplői meseszerűek, megfelelnek a nagy archetípusoknak (jó – rossz – kalandvágyó – hősies, stb.) A történetben felfedezhető továbbá egy újabb vallásos elem, ami nem más, mint a kísértés, az Egy Gyűrű használatán keresztül. A mágikus tárgy folyamatosan próbára teszi hordozóját, és időnként le is gyűri azt. Bűnbe esik, de ez egy külső, hatalmas erő hatására történik. A Wiedzminben az emberek, tündék, törpék, stb. sokszor önös érdekből cselekednek, vagy vesznek rá másokat, hogy így tegyenek. Egyszerre lehetnek jók és rosszak, de az okok és okozatok gyakran felcserélik egymást, valaki szeretetből is tehet rosszat, csakhogy a másikat védje.

Kijelenthetjük, hogy bár a két író mutat hasonlóságokat, de alapjaiban véve más a felfogásuk, Tolkien egy könnyen emészthető, ám részleteiben is hatalmas tündérmesét írt meg, amiben a klasszikus jó kontra rossz felállás az alap, míg Sapkowski az emberek lelkében dúló ellentétek szintjén építi fel a történetét, de mindez kihatással van a Wiedzmin világának eseményeire. Tolkien Gyűrűk Urája a rossz legyőzéséről szól, Sapkowskié pedig az útkeresésről és a megbékélésről. Mindkettő a vallás és a hit egy-egy aspektusára fókuszál, ezek mentén épülnek fel történeteik.

Image result for sapkowski Tolkien

Az atléta halála

A világ egyetlen pontba zsugorodott össze. Itt egyedül a vég számított, egyetlen cél, melyet a szalag testesített meg. Ebben a néhány másodpercben a futó egy mozdulatlan, de a feszültségtől remegő világot láthatott volna, amit az izgalom, az aggódás, az öröm, és megannyi vad érzelem pumpált szinte robbanásig. Neki ez a világ épp a születésének küszöbén volt. Ha megnyeri ezt a versenyt, akkor újjá születhet, visszaszerezheti edzője elvesztett bizalmát, és úgy végre talán képes lesz a továbblépésre.

Szíve kívülállóként, a saját ritmusában hajtotta szilaj vérét, ami versenyre kényszerült magával a halállal. Ez a küzdelem többről szólt elvesztett bizalomnál és a tovább lépésnél. Ez volt minden. A legősibb harc, amit a kezdetektől fogva meg kellett vívni, és amiben sokan maradtak alul ellenfelükkel szemben. A futó most kétfrontos háborút vívott, és az egyikben vesztésre állt.

Úgy érezte egyre közelebb ér szimbolikus születése pillanatához, és mégis az őt környező világ még mindig némán és tapodtat sem mozdulva meredt az időre. Gondolataiban kereste a választ erre a furcsaságra. Eleinte azon erőlködött, hogy megértse helyzetét, és ahogyan vánszorogva, majd egyre jobban szivárogni kezdtek az emlékek a tudatába, visszahőkölt. Elméje hihetetlen sebességgel adta ki a parancsot a betörő idegenek visszaszorítására és a védelem megerősítésére, de rég elkésett. A feltámadott holtak, melyekről azt hitte, örökre eltemetett, lerohanták tudatát.

Alig nyolc éves lehetett, amikor az első komolyabb ütés érte. Apja gyengének nevezte. Pedig ő mindent megtett. Fiúként viselkedett és öltözött. Kornélia talán többet is izzadt a tornaórákon, mint fiú osztálytársai. Mindenben igyekezett apja kedvére tenni, még ha az nem is látta. Anyja biztosan folyton figyelte őt. Megtehette, hiszen már nem élt. Ő neki nem akart megfelelni, mégis szabad perceiben anyjával beszélgetett. Ezek a beszélgetések adtak erőt neki az első ütés, majd a többi elviseléséhez. Anyjának nem volt kivel beszélgetnie, mert ő még túlságosan is kicsi volt.

Amikor nagyobb lett, és igyekezete ellenére sem szállhatott szembe a testi fejlődéssel, egyre kevésbé volt képes elrejteni másodlagos nemi jellegeit. Apját ez lánya gyengeségénél is jobban dühítette. – Pont úgy nézel ki, mint az anyád! – üvöltötte rá tizenharmadik születésnapjának estéjén. Aznap nem kapott sem pofont, sem ütést.

A legtöbb idejét a pályán töltötte, határait feszegetve. Apja mellett szervezete is büntette a túlzásba vitt sportolás miatt. Gyakran elájult egy-egy kimerítőbb táv után. Mégis, harcosként készen érezte magát az ilyesfajta csaták megvívására. A kiszámíthatatlanul érkező pofonokra azonban nem tudott felkészülni, hiába a testi felkészültség. Tizenhét éves korában kórházba került. Arca és mellkasa tele volt véraláfutásokkal, felszakadt ajkából vér szivárgott. Apja hozta be. Az orvosok kérdezték tőle mi történt, mire ő azt hazudta, hogy megtámadták a házuk előtt, és a sikoltozást hallva azonnal kiszaladt, de addigra elfutottak a támadói. Túlságosan is sokkos állapotban volt ahhoz, hogy tagadjon, vagy egyáltalán ellenkezzen. Még feljelentést is tett! A rendőrök nem fognak találni senkit. Senkit!

Abban a hét napban, amíg gyengélkedett, egyedül az edzője látogatta, a világ többi része mintha megfeledkezett volna róla. Apjának el kellett utaznia munka ügyben. Újabb hazugság. De legalább nem jön be. Boldog születésnapot nekem! Az vázába tett virágcsokrot nézte, aminek színkavalkádja mostanra picit megfakult, de ugyanolyan édes illatot árasztott, mint az első nap. Az utolsó napon senki sem jött érte, egyedül ment haza. Szobájába belépve több tucat érem és serleg várta, legtöbbjüket az első helyezésekért kapta. Ezeket bámulva egyre csak az járt a fejében, hogy valójában sosem lesz első. Ebben az életben nem.

Húsz évesen élete nagy versenye előtt állt, de már az edzője nélkül. Két éve hagyta ott, miután megbukott a regionális versenyt követő drogteszten. Teljesítményfokozót mutattak ki a szervezetében. Kísérletet sem tett a megmagyarázására. Nem mondta el, hogy már három hete alig aludt, mert apjának dühkitörései teljesen elfajultak, és akár az éjszaka közepén is rátörhetett. Még mindig meg akart felelni neki, ezért hallgatott erről és vállalta a büntetést.

Most mégis kapott egy új lehetőséget, hogy bizonyíthasson. Az elmúlt két évben a visszatérésére készült. Világának kifordítása volt a célja, azé a világé, ami most egyetlen pontba zsugorodott össze. Egyedül a kezdet számított, egyetlen röpke pillanat, amikor futva előre tör, hogy mindenkit lehagyva nyerjen. Kornélia érezte a világot széttépni akaró feszültséget; egész lénye rezonált vele. Eljött számára a születés pillanata, amikor is hátrahagyja az életét. Ebben a szívdobbanásnyi időben mondott örökre búcsút édesanyjának és a sosem létezett édesapjának. Kornélia készen állt az atléta halálára.

e2f00d643468bf4ffbde63a99ffae608

Gyermekkor

Minden, ami nem veszett –
Eltűnődve figyeltem őt,
Óda a zajtalan káoszban –
Pamacs felhője mélybe zuhan,
S lent, esővé válik gyermekkora,
Rozsda kezdett idő vasfogát
Árnyaiba vájja, s magának tett
Ígéreteit napvilágra várja.

Meghallom-e, ha felsírnak
A tavasz emlékei? Lényegét
Kutató szülőként felismerem-e
Gyermekeim? Tévedésből fogant
Csillagok volnának tán, csak
Gondolatok közt létezők?
Ha nincs elveszett, oda a káosz
Amit hiánya vértezett fel,
Se búgó óda; felhője oltalmazója
Pamacsban játszott újra.

Özönvíz

Hova lett a türelmem…?
Talán a légkörrel együtt
Illant el.. Születésnapot
Ünnepelek, a hajóhadat a
Magasba emelem, míg ronggyá
Csavart elmém tovább zuhan..
Pengéimmel együtt sikít
A vészjelző.. Vörös kaleidoszkóp
Járja iszonytató táncát
Velem a hídon – közelről láng-
Tenger üzen nekem; egyre
Nyaldossa lelkem: nem bírom!
Parancsra várnak, de a káosz
Elállja szavaimat – tűzvihar
Indít útra vízesést, pátosz!
Templomom meggörnyed hamar
Alatta, s magával ránt vibráló
Kékségbe.. A taktikai konzolon
Fekszem elnyúlva, köröttem
Mindennek a halál az ura…

Silme, Kr.u. 2074.
Megjelent a Setrassos Gyűjteményben.

Sakura's_Seal

Lángvirág, lángok leánya

“Tűzből szőtt perzselő koronát
Lángok leánya – Lángvirág;
Királyává választott ezernyi
Lámpást – éjszakák lebegő
Őreit, s olvasztotta meg a
Csillagokra lecsapó árnyak
Tőrjeit; ártatlanok nem látnak,
Ha kihuny a fény, körülburjánzák
Őket az árulás indái,
És azok hamisan illatozó virágai
Elszédítik a Lángvirágot kereső
Szíveket, s csak hamuban létező,
Hajótörött lelkeket hagy hátra
Lángok leányának, kinek elszánt
Szemei elhatározástól izzanak,
Viharos sötétségben fényt gyújtanak!”

Kobold és a Hold

Felhőt szippantott a Hold,
Pipájába csillagport szórt
– Amit egy koboldtól csórt,
Nézett is rá, csúnyán szidta
Miközben a holdfényt itta –
Ó, de inkább dohány szína’
Füstölgött, a Hold pedig prüszkölt –
S a felhő kereket oldott,
Záporozva a Koboldra hullott –
Akit így sikeresen jó kedv ellen beoltott!